SAP NOW - TARTS FELÜNK A FELHŐK FÖLÉ!

SAP NOW - TARTS FELÜNK A FELHŐK FÖLÉ!

rendezvényszervezés, kivitelezés, dekoráció, hostess közvetítés

2 év kihagyás után iciri-piciri lámpalázzal, ám óriási várakozással vágtunk bele ennek a hatalmas volumenű konferenciának a szervezésébe, ami a szakmai programok mellett rendkívül széles választékát kínálja a networking lehetőségének és a kikapcsolódásnak. Nagyon szerettük, hogy ügynökségünk összes részlege: az IT-sok, a grafikusok, a gyártás-kivitelezésért felelős csapatunk és még az ügyvezetőnk is karöltve dolgozott együtt e komplex rendezvény sikerén.

KIHÍVÁS:

  • 3 napos esemény a Balatonnál
  • 1 100 fő vendég
  • több mint 80 szakmai előadás
  • több mint 40 kiegészítő program a Green Egg Grill bártól, a kiscsoportos yachtozáson át a Mautner Zsófi főzősarokig
  • felülmúlni az összes eddigi SAP NOW eseményt

ESET:

Büszkén jelentjük, hogy úgy esett, hogy sikerült felülmúlni az összes korábbi SAP NOW konferencia sikerét, az ügyféltől egyhangúlag azt a visszajelzést kaptuk, hogy „AZ EDDIGI LEGJOBB SAP NOW RENDEZVÉNY” volt az idei. Így történt:

Az első 6-700 vendég érkezése általában 4-6 óra alatt zajlik le. Az online beléptetés során nem csupán regisztráljuk őket az eseményre, de személyre szabott jogosultságokkal bíró, névre szóló passzokkal látjuk el a vendégeket. Az eseményre történő regisztráció után azokra a programokra is regisztrálhatnak az újonnan érkezettek, amelyek előjelentkezéshez kötöttek, mint például a balatoni yachtozások, a nagycsoportos borkóstolók, az egyéni masszázsok stb…

 A regisztráció gördülékenységéről több mint 10 kollégánk gondoskodik.

A szobák elfoglalását követően a vendégek a Balaton partján elhelyezkedő 1200nm-es rendezvénysátorban kezdik meg a programolást, az ügyvezetői köszöntő után büfévacsora, majd Tankcsapda koncert következik. Sátorzárást követően a DJ gondoskodik a továbbiakról a hotelben olyan kiegészítő programok mellett mint pálinkakósoló, póker-turnament, koktélbér, hot-dog és hamburger kocsi.

A konferencia szakmai része a 2. és 3. napon zajlik, reggel 9 órától előadást előadás követ 6 teremben párhuzamosan.

Oszlopos beléptetőrendszerünk azonnali visszajelzést tud adni arról, hogy egy-egy teremben hány fő érdeklődő jelent meg, ennek alapján, valamint az eseményapplikáció tetszik/nemtetszik szolgáltatása alapján visszajelzést biztosítunk az ügyfél számára a látogatottságról és a vendégek elégedettségéről.

Mindkét szakmai napon további számos kiegészítő program teremt lehetőséget a kapcsolódásra és a kikapcsolódásra, ezek a teljesség igénye nélkül:

  • Porsche Hungária tesztvezetés
  • Alkoholmentes koktélbár
  • Kávébár
  • Pop up fagyizó
  • Csokoládékóstoló
  • Pezsgőkóstoló
  • Mautner Zsófi főzősarok

Második este már 800 fő vacsorázott együtt, azt követően pedig a Wellhello könnyed slágerei szólították a színpad elé a hosszú és tartalmas szakmai nap után lazítani vágyókat. A medence partján pálinkakóstoló fokozta a hangulatot, az éjféli nyitásra már kígyóztak a sorok a kertben a street food kocsik előtt. A folytatásban DJ, póker, koktélok, tánc hajnalig. Ó, azok a csodás nyári éjaszakák!

Röviden ennyi, részletesen órák, szervezésben hónapok.

Köszönjük a megtisztelő bizalmat egyik kedvenc partnerünknek!

További Esettanulmányok

HPE ÉVZÁRÓ ESEMÉNY

HPE ÉVZÁRÓ ESEMÉNY

2022

rendezvényszervezés, kivitelezés, dekoráció, hostess közvetítés

Nagy izgalommal vágtunk bele ennek az eseménynek a megszervezésébe, az ötletkosárba bedobált tematikák közül az ügyfél az Oscar-gálát, helyszínként pedig a KIOSK Budapestet választotta.

Bővebben >>
Educatio Digitale Lernsysteme GmbH

Educatio Digitale Lernsysteme GmbH

2021

3D tervezés, standépítés, standtervezés

Ügynökségünket a Dreiv magyarországi képviselete bízta meg azzal a feladattal, hogy egy nagyszabású nemzetközi vezetéstechnikai konferencián állítsunk fel, egy hozzájuk méltó megjelenést. A berlini konferencián egy modern technikai felszereltséggel rendelkező lenyűgöző standot hoztunk létre a számukra.

Bővebben >>
KNORR-BREMSE R&D CENTER MEGJELENÉS

KNORR-BREMSE R&D CENTER MEGJELENÉS

2021

3D tervezés, standépítés, standtervezés

A müncheni központú, több, mint 110 éves múltra visszatekintő Knorr-Bremse mértékadónak számít a modern fékrendszerek fejlesztése, gyártása, forgalmazása és szervize területén a vasúti és a haszongépjármű üzletágban egyaránt.

Bővebben >>
Jogosítvány.com Vizuális arculat  és weboldal tervezése

Jogosítvány.com Vizuális arculat
és weboldal tervezése

2020

web, webdesign, reszponzív oldaltervezés, branding, logótervezés, arculattervezés

A jogosítvány.com egy online autósiskola-kereső portál, ami olyan átfogó keresőfelületet ad a tanulni vágyóknak, ahol egy helyen szerezhetnek információt a különböző autósiskolákról, és pár kattintás után jelentkezhetnek az általuk választott képzőszervhez. A célcsoport elsősorban a 17-25 év közötti korosztály.

Bővebben >>