rendezvényszervezés, kivitelezés, dekoráció, hostess közvetítés
A Lenovo Group Limited a világ vezető személyi számítógép gyártója. Az eladott darabszámokat illetően a 2012-es évben maga mögé utasította a korábbi világelső Hewlett-Packard-ot. A Lenovo ott van a Brand Finance világ legértékesebb és legerősebb márkái között, és több éve őrzi vezető pozícióját a számítógép értékesítés területén.
Az esemény zártkörűen, 100 fővel zajlott le, ahova a Lenovo kizárólag kiemelt partnereit hívta meg. A helyszín az újonnan felújított, de nagyon hosszú múltra visszatekintő műemlék épület, a Haris Park volt.
Rendezvényszervezés üzletágunk kialakította az esemény koncepcióját, kitalálta a programokat, majd gondoskodott a helyszín berendezéséről és dekorálásáról, a programok időszerű és profi lefolyásáról, valamint a vacsora megtervezéséről és tálalásáról. Emellett persze fontos szempont volt a vendégek folyamatos szórakoztatásáról is gondoskodni.
A kiállítói rész berendezéséért Produkció üzletágunk volt a felelős. Itt kerültek bemutatásra a Lenovo legújabb, leginnovatívabb smart termékei a meghívottak számára. A kiállítói rész kialakításához figyelembe kellett venni a Lenovo sokszínűségét és a helyszínadta lehetőségeket, korlátozásokat. Arra törekedtünk, hogy a kiállítói rész, amennyire lehet, olvadjon bele a környezetbe; ezzel egy művészi hatást érjünk el, figyelembe véve a kontrasztot a műemlék épület és a modern technológiai eszközök között.
Örömünkre szolgál, hogy a Lenovo ismét a mi segítségünket kérte egy ilyen, számára fontos és minden tekintetben exkluzív esemény megszervezéséhez és lebonyolításához.
rendezvényszervezés, kivitelezés, dekoráció, hostess közvetítés
Nagy izgalommal vágtunk bele ennek az eseménynek a megszervezésébe, az ötletkosárba bedobált tematikák közül az ügyfél az Oscar-gálát, helyszínként pedig a KIOSK Budapestet választotta.
rendezvényszervezés, kivitelezés, dekoráció, hostess közvetítés
2 év kihagyás után iciri-piciri lámpalázzal, ám óriási várakozással vágtunk bele ennek a hatalmas volumenű konferenciának a szervezésébe.
3D tervezés, standépítés, standtervezés
Ügynökségünket a Dreiv magyarországi képviselete bízta meg azzal a feladattal, hogy egy nagyszabású nemzetközi vezetéstechnikai konferencián állítsunk fel, egy hozzájuk méltó megjelenést. A berlini konferencián egy modern technikai felszereltséggel rendelkező lenyűgöző standot hoztunk létre a számukra.
3D tervezés, standépítés, standtervezés
A müncheni központú, több, mint 110 éves múltra visszatekintő Knorr-Bremse mértékadónak számít a modern fékrendszerek fejlesztése, gyártása, forgalmazása és szervize területén a vasúti és a haszongépjármű üzletágban egyaránt.